SZOGYENYI FORDÍTÁSAI

2021\11\12

Grand Theft Auto: Vice City (reVC) Magyarítás

index.jpg

Most sokan biztosan vakargatjátok a képzeletbeli csipát a szemetek alól, hogy 'Várjunk már, hát ennek már nem csináltak régen Magyarítást?' A válasz pedig igen is és nem is. Megjelenése óta több féle magyarítás is készült mind GTA3-hoz és a Vice City-hez is, de emlékeim szerint (amelyben utólag többen is megerősítettek) egyik sem sikerült olyan fényesen, hogy az hithűen átadta volna a játék világát. Persze, fiatalon, míg nem tudtunk Angolul ez is tökéletes mankóul szolgált, legalább azt értsük, miről is makognak a képernyőn. De minél jobban beszéltem az Angolt, annál inkább vált világossá, hogy ezek többnyire fércmunkák voltak. Valamikor 2014 környékén el is határoztam, hogy na ki más, ha nem én, újrafordítom a játékot. Bár neki is kezdtem, mind tudjuk, mi lett belőle (próbálnám elkerülni hogy ne írjam le, mekkora egy lusta fasz vagyok, de képtelenség kikerülni a tényt) Aztán pár hónappal ezelőtt a fordítók Discord szerverén is felmerült ez a téma, ahol Keeperv85 feszegette leginkább, mennyire megérdemelne ez a gyöngyszem egy felfrissített magyarítást. Ezen fellelkesedve ültünk neki és fordítottuk le ismét (feltételezem mi már a tizenvalahanyadikak vagyunk a sorban) a Grand Theft Auto: Vice City-t. A magam módján igyekeztem a lehető legjobb minőségű munkát végezni mind a fordítás és tesztelés során, és nagyon remélem, hogy a ti tetszéseteket is elnyeri majd. Annyit mindenképp hozzáfűznék a témához, hogy a mi fordításunk a reVC féle visszafejtett kódon futó változathoz készült, tehát NE az eredeti játékra próbáljátok meg rákényszeríteni. Biztos vagyok benne, hogy nem fog működni. A reVC beszerzési részéhez viszont már nektek kell ügyesnek lenni, mivel a Take Two szereti törölgetni a különböző letöltési forrásokat, így ehhez letöltő linket nem adnék (legjobb kiindulási pont a Github egyébként) Magát a magyarítást a portálról keresztül éritek el, mint mindig. Jó szórakozást kívánok!

magyar magyarítás vice city revc

2021\10\12

Shadow Man Remastered Magyarítás

A mag1200.jpg

A Shadow Man számomra egy olyan játék volt, amitől nem tudtam, mit is kellene várjak, de a kezdeti nehézségek árán is minél tovább nyüstöltem, annál inkább magával ragadott a világa. Egy kiváló Metroidvania játék volt a maga módján bár vitathatatlan, hogy nem öregedett túl jól főleg ami az irányítást illeti. Pontosan emiatt is örültem meg a Remastered verzió érkezésének híre hallatán, hisz terveztem, hogy újra végigjátszom majd valamikor, de ez kiváló apropót adott arra, hogy összekössem a kellemest a hasznossal. És egy ilyen jó játék természetesen meg is érdemel egy magyarítást, tehát nem sokat tétováztam és munkának is láttam. Amit mindenképpen leszögeznék már az elején, hogy az eredeti verzióhoz készített magyarítást nem vettem át a Remastered fordításához, csupán inspirációként kukkantottam bele (helység és tárgynevek fordításához) Ami még nagyban különbözik az eredeti verzió magyarításával szemben, hogy immáron Jack Naplója, Nettie Aktája és a Prófécia is Magyarul olvasható, nem csupán a menüelemek és az átvezetők feliratai. Ez utóbbiaknál sajnos néhány sor elcsúszott, mivel az eredeti szótagszám nem egyezett meg a magyar megfelelőivel, de több helyen sikerült visszaigazítanom a szövegek sormagasságát és sortávolságát. Ahol mégis ilyen túlnyúlást, kilógást tapasztaltok, az sajnos a technikai limitáció oka. Ehhez kapcsolódóan fontos szót említenem még arról is, hogy 1.3-as verziószám alatt a magyarítás fagyásokat okoz, ezért csak a jelenlegi legújabb verziószámú frissítés meglétével telepítsétek a fordítást!

Megjegyezném még, hogy Kamion közreműködésével (akinek ezúton is hatalmas hálámat fejezném ki a tesztelésben való segédkezésért) elkészült a Remastered verzióhoz átrajzolt térkép magyar változata, amit telepítés után a játék főkönyvtárán belül egy 'Extrak' nevezetű mappában találtok meg, megkönnyítve ezzel a tájékozódást és a végigjátszást! A betűkészletek átrajzolásában és a telepítő készítésében istvanszabo890629 felé tartozom köszönettel!

A magyarítást az alábbi linken keresztül tölthetitek le. Jó szórakozást kívánok mindenkinek!

magyar hun remastered magyaritas shadow man shadow man rematsered

2021\09\27

Elmaradások

madmax-helyzetjelentes.jpg

Ha meg kellene neveznem egy dolgot, amiről híres vagyok, az nem a pontosságom lenne. Jó sok mindennel el vagyok maradva május óta, amelyek az igazat megvallva csak felszínesen nevezhetőek hírértékűnek, de mivel közöm van hozzájuk, úgy érzem talán illő lenne beszámolni róluk. Vegyük is hát végig tételesen a listát:

Mad Max Magyarítás: Erről csak az nem tud, aki egy kő alatt éli az életét, vagy máshonnan várta a megváltást. Had ne kelljen részletekbe belemennem, nem ide való ez a téma... Igaz júniusra lett ígérve, de végül július közepén megjelent a sokak által várt Mad Max magyarítás. Példátlan értékű összefogásnak hála többedmagammal (név szerint Druzsba, gyurmi91, istvanszabo890629, Lajti, lostprophet, warg és Zeuretryn) kemény munka árán, de legyűrtök a több ezer soros szövegmennyiséget. Persze mindez talán nem is valósult volna meg, ha The_Reaper_CooL nem lobbantja lángra szívünkben a tüzet. Mégis úgy érzem, hogy a legnagyobb köszönet istvanszabo890629 munkáját illeti, aki megszámlálhatatlan mennyiségű órát ölt bele mind a fordításba, lektorlásába, hibajavításba. Nélküle egész biztosan nem készültünk volna el ilyen hamar. A telepítőt erről a linkről éritek el, ami egyaránt működik a GOG, Steam, Origin verziókkal is. Telepítés előtt arra kérnék mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el a leírtakat az esetleges problémák, és az ezáltal született kérdések elkerülése végett!

1200.jpg

Fontossági sorrendben haladva a második tétel a listán a Shadow Man Remastered fordítása. Ezen körülbelül a megjelenés óta ülök, de mint később kiderült, nem hiába. Akadtak némi technikai jellegű problémák a naplók fordítása során, melyeket végül sikerült áthidalni, de ez nem jelenti azt, hogy nem akadt így is extra kihívás a fordítással. Konkrétan a szövegek felét újra be kellett igazgatni a helyükre, kézzel, mivel a magyar szövegek hossza sok helyen eltér az eredeti szavak karakterszámától, melynek eredményeképp az egész gyönyörű szépen egymásra csúszott. Sajnos így sem sikerült mindenhol kijavítani ezt a hibát, de a végeredmény egész átlátható és ami fontosabb, tisztán olvasható. Ezennel hívnám fel a warezos komák figyelmét arra, hogy az 1.3-as frissítés hiánya egy fájó pont lesz az életetekben, ha magyarul szeretnétek majd élvezni ezt a kiváló játékot, hiszen egy az egybe haza fogja vágni a játékotokat, ha a korábbi verziószámú játékra kísérlitek meg majd rátelepíteni a magyarítást. Nem egy drága cucc, elég jó akciók is vannak rá, higgyétek el, megéri a pénzt. Igaz ezt is Szeptemberre ígértem, de néhány hiányzó menüelem fordítása után a játék eléri a 100%-os állapotot, ami után egy rövidke tesztet még megejtünk, de nem szándékozom hónapokat ülni rajta tovább.

index.jpg

Nem titkolt módon a Grand Theft Auto sorozatból a Vice CIty kötődik leginkább szorosan a szívemhez. Ezért is kezdtem el annak idején a Vice City Stories PC modjának a fordítását, ami hát ugye sajnos elhalt (és elnézve manapság hogyan szúrja hátba a Take-Two a moddereket, talán így is volt ez a legjobb) Nem tudom mennyire köztudott, de a Vice City (és szerény véleményem szerint egyébként a legtöbb GTA játékra ez szintúgy igaz, sajnos...) sosem kapott egy normális magyarítást. Ezt tanult kollégám Keeperv85 is felfedezte és a nemrég felröppent GTA trilógia remaster hírének hallatán felvetődött benne az ötlet, hogy mi lenne, ha egy tisztességes magyarítással lepnénk meg eme különleges epizódot, amit szükség esetén akár a jövőbeli Remaster változatra is átültethetnénk. Nem titok, én már hosszú évek óta terveztem újrafordítani a Vice City-t és neki is fogtam sok-sok évvel ezelőtt, de valahogy sosem érkeztem odáig, hogy foglalatoskodjak vele. Ez sajnos most is igaz valamennyire, hisz a fordításhoz minimális mennyiségben járultam hozzá, de cserébe elvállaltam a tesztelést és (remélhetőleg) hasznos hibajelentésekkel és tanácsokkal látom el Keeper-t a magyarítás minőségének javítása érdekében. Dátumról ne beszéljünk még, de egész jól halad a munka, viszont elég sok a javítanivaló, így nem bocsátkoznék felesleges jóslatokba.

Ami a maradékot illeti: szégyenletesen magára hagytama  Postal 2-t, amihez tervezek ám visszatérni a Shadow Mna és a Vice City befejeztével, illetve adós vagyok még egy Need for Speed magyarítással is, amihez őszintén megvallva, most nincs sok affinitásom. Van még egy be nem jelentett projekt(ünk) is, amiről egyenlőre nem kívánnék nyilatkozni, de ha beindul a dolog, egész biztos nagyot fog szólni, ezt garantálom Nektek! ;)

magyarítás mad max grand theft auto vice city gtavc postal 2 shadow man remastered

2021\05\20

Fagyos májusi helyzetjelentés

Sziasztok! Mivel nem túl sürven jelentkezek efféle bejegyzésekkel, azt hiszem most éppen itt az ideje, hogy kinyögjek egy-két szót arról, mit is forralok éppen a boszorkánykonyhámban.

Szokásos módon megint elkéstem a nagy bejelentéssel, de ez tőlem már megszokott dolog. Szóval aki ismeri a Mad Max magyarítása körül folyó történetet az ismeri, aki nem az járjon utána... nem fogok ebbe részletesen belemenni, mert nem hiányzik a további sárdobálás. Tehát nem sokkal április előtt többedmagammal, név szerint: Druzsba, FEARka, gyurmi91, istvanszabo890629, lostprophet, TRC, warg, Zeuretryn és jómagam összeálltunk, hogy igazságot szolgáltatván a játéknak elkészítsük a Magyarítását. Ez egy olyan dolog, amihez fogható nem mindig történik ebben a közösségben, és mivel engem személy szerint magával ragadott a játék így örömmel szálltam be a fordításába. (félresöpörve ezzel más projektjeimet, amelyek talán még becsesebbek is témánk alanyánál) Bár nem terveztünk bejelentést, a sajnálatos módon mostanra megszaporodott gépi fordítókkal történő "magyarítások" elszaporodásának áldozatául esve hoztunk egy olyan elhamarkodott döntést, hogy nyilvánosságra hozzuk a projektet. (Amit az első perctől fogva meglepetésnek szántunk, de azt hiszem most már mindegy is) A hír írásának pillanatában 91%-os készültségen állunk, ami tekintve a szövegállomány nagyságát egy rendkívül jó állapot, de ne feledjétek, hogy ez csupán a nyersfordítás, rengeteg tesztelni való és lektorálás vár még a szövegre. Terveink szerint nyár elejére szeretnénk előhozakodni a magyarítással,ami azért is örömteli, mert már szó szerint a célegyenesben vagyunk a nyersfordítással.

Pontosan emiatt kellett félresöpörnöm a Postal 2 fordítását. De... mi a búbánatos francért magyarítani a Postal 2-t ha eleve magyarul jelent meg és különben is van hozzá legalább három különböző magyarítás? Nos azért, mert a Steam-en (és GOG-on) jelenleg elérhető Complete kiadáshoz és a hozzá tartozó Paradise Lost című DLC-hez jelenleg nem létezik magyarítás, és ezt a hiányosságot szeretném pótolni. Fontos tudni, hogy senki munkáját nem használom fel a fordítás elkészítéséhez, ezért a szokásosnál is lassabban halad a projekt. A Complete kiadás egyik nagy előnye, hogy immáron az összes NPC és átvezető szöveg feliratozásra került, így... többszörösére duzzadt a munka mértéke. Amivel nincs baj... csupán az összes többi technikai akadállyal, melyek elhárítása nem lehetetlen, cserébe extra munkát kíván meg részemről.

Nemrég az életemben történt kisebb változás, aminek hála picivel több időt tudok szentelni a fordításaimnak. Ez csupán annyit jelent, hogy a null picsafüsttel beharangozott Need for Speed: Most Wanted (nem, nem azé, hanem a 2012-es szutyoké) magyarítása is halad, jelenleg 20%-on áll a fordítás.

Mivel kibaszott nagy szerelmem az 1999-ben megjelent Shadow Man, és a nemrég érkező Remaster kiadást is első nap megvásároltam, úgy gondoltam érdemes lenne készíteni alá egy fordítást. Ennek más is hangot adott, tehát úgy látszik lenne rá kereslet, aminek személy szerint nagyon örülök. Sajnos mivel a listámban ez a legfrissebben megjelent vím, így ez kapja majd a legkevesebb prioritást az érkező frissítések miatt, így nem érdemes tűkön ülve várni a megjelenést egyhamar.

magyar magyarítás mad max most wanted 2012 postal 2 shadow man remastered

2021\03\20

Blur Magyarítás

wp6637364-blur-game-wallpapers.jpg

Sziasztok! 2010 májusa egy nagyon izgalmas időszak volt az árkád versenyjátékok szerelmeseinek. Szinte majdnem egy napon jelent meg a Disney/Black Rock gondozásában készült Split/Second, illetve az Activision égisze alatt munkálkodó Bizarre Creations, Blur nevezetű, erősen a Mario Kart-ra hajazó csodája. Haverommal nagyon megosztottak voltunk, hisz míg neki az előbbi apellált, addig nekem mindig is az utóbbi tetszett. És hiába volt mindkettő egy remek játék, sajnos egyazonáltal az említett stúdiók halálát is okozták. Nagyon régóta hajt már a vágy, hogy magyarítást készítsek a Blur-höz, de ennek technikai korlátai sokáig hátráltattak. Ez mondjuk megérne egy külön misét, talán egyszer írok is róla egy rövid szösszenetet, mi mindennel kellett megbirkóznunk a fordítás megvalósításához. Tudom a mondás is úgy tartja, "autós játékhoz mi a francnak magyarítás", de ebben az esetben azért picikét több információval van ellátva a játékos és habár nem egy túlontúl bonyolult játékról van szó, úgy gondolom néhány ember számára ez talán elég motiváció lehet eme remek program kipróbálásához, amire csakis bátorítani tudlak titeket!

Mivel a játék licenszelt járgányokkal és zenékkel operál, ezért hivatalos úton már jó ideje nem szerezhető be egyik online értékesítő felületről sem. Ennek okán mi is rá voltunk kényszerülve a virágbolti verzió használatára. Amit fontos tudni a magyarítás telepítése előtt, hogy a fordítás az 1.2-es verzióhoz lett készítve, így erősen ajánlott a javítás telepítése, mielőtt használatba vennétek a magyarítást. Sajnos eredeti verzióval nem volt alkalmunk tesztelni, de elméletben mind a tört, mind a Steam-es kiadásnak kompatibilisnek kell lennie a telepítővel. A lenti videóban pedig szemügyre vehetitek a végeredményt.

Ráadásként a PlayStation 3 tulajdonosoknak is egy örömhírrel szolgálhatunk, hiszen a PC verzió mellett PS3-ra is sikerült átportolni a magyarítást. Az ehhez szükséges eszközökért köszönet noname06-nak, a konzolos telepítőt pedig Blackroy74 készítette. Mindkét verziót elérhetitek a Magyarítások Portálról. Jó szórakozást kívánunk!

magyar magyarítás blur blur magyarítás

süti beállítások módosítása